#pedagógusok béremelése


Hoffmann: négy ütemben emelünk és nem úgy, mint Medgyessy
 

Hoffmann: négy ütemben emelünk és nem úgy, mint Medgyessy

A pedagógusok előmeneteli rendszerének csak első lépése a szeptembertől hatályos béremelés, még négy ütem lesz a béremelésben, amely 2017 szeptemberében fejeződik be - mondta Hoffmann Rózsa pénteken Nógrádkövesden. A köznevelésért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján hozzátette: a kormány erre kötelezettséget vállalt.

MTI MTI

Ők maradnak hazugságban az Emmi szerint
 

Ők maradnak hazugságban az Emmi szerint

Hazugságban marad, aki tömeges elbocsátást jósol - írta közleményben a minisztérium Hoffmann Rózsa vezette államtitkársága. Sőt, a kormány döntésének megfelelően a pedagógusok bére átlagosan 34 százalékkal nő, ez az összeg 2017-ig folyamatosan emelkedik - ígérték.



A Jobbik a pedagógusok mellé állt
 

A Jobbik a pedagógusok mellé állt

A pedagógusok béremelése a Jobbik szerint elkerülhetetlen, mert e nélkül a 2013-ban bevezetendő életpályamodell sem fogja beváltani a hozzá fűzött várakozásokat - mondta keddi sajtótájékoztatóján Dúró Dóra.

MTI MTI